Archívum

2017

2017. március
A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Április 1-én szombaton délután 13,00 – kor a helyi diákcsapat mérkőzést játszik Bény diákcsapatával. Délután 15,30 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzésére kerül sor Gyarak ificsapatával. Április 2-án vasárnap délután 15,30 órakor a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki mérkőzését láthatják Csornok csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.
Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia

13. heti szentmise rendje:
március 27. Hétfő - 18:00 szentmise
március 29. Szerda 18:00 szentmise
március 30. Csütörtök 18:00 szentmise
március 31. Péntek 16:30 keresztút
április 01. Szombat 08:00 szentmise/ 9:30 szentgyónás
április 02. Vasárnap 11:00 szentmise/ 18:00 adoráció taizéi énekekkel
A községi könyvtár és a községi hivatal dolgozói szeretettel meghívják az érdeklődőket március 31-én pénteken 17,30 órai kezdettel egy érdekes, kalandos író-olvasó találkozóra Fóthy János szerzővel az „Öt év Afrikában” c. könyvéről. A rendezvényen betekintést nyerhetünk Afrika mindennapjaiba, az arab világ sajátosságaiba. Minden részt venni vágyót szeretettel várunk.
TAVASZI LOMTALANÍTÁS ! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy e hétvégén a nagyterjedelmű hulladékok konténerekbe helyezése lesz lehetséges, ami azt jelenti, hogy március 31.-én pénteken a megszokott helyekre konténerek lesznek kihelyezve, melyek április 3.-án hétfőn lesznek elszállítva. A konténerekbe tilos belerakni a zöld hulladékot, autógumikat, akkumulátorokat, villamos és műszaki berendezéseket, építkezési törmeléket. Nyomatékosan kérjük a tisztelt lakosság fegyelmezett hozzáállását, hogy a konténerekbe valóban csak az elszállítandó hulladékot teszik bele, megelőzendő ezzel a szeméttelepre való elszállítás akadályoztatását.
Dr. Vojcek tudatja a lakossággal hogy március 29.-én szerdán nem nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Fodor Párkányban.
Értesítjük a lakosságot, hogy március 24-től péntektől március 27-ig azaz jövő hétfőig ismét megtörténik a faluban a zöldhulladék elszállitása. A konténerek a már megszokott helyeken lesznek kihelyezve. Továbbá tudatjuk a polgártársakkal, hogy március 24-én pénteken és március 27-én hétfőn a szemétgödör is nyitva lesz azok számára, akik saját járművükkel szeretnék a zöld hulladékot elszállitani, mégpedig mindkét napon 12,00-től 18,00 óráig.


Római Katolikus Egyház - Muzslai Plébánia
12. heti szentmise rendje:

március 20. Hétfő - 18.00 szentmise
március 21. Kedd - 18,00 szentmise
március 22. Szerda - 18.00  szentmise
március 23. Csütörtök - 18.00 szentmise
március 24. Péntek - 16,30 keresztút
március 25. Szombat - 8.00 szentmise



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Március 18-án szombaton délután 12,30 – kor a helyi diákcsapat mérkőzést játszik Kürt diákcsapatával. Délután 15,00 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzésére kerül sor Szalka ificsapatával.
Március 19.-én vasárnap délután 15,00 órakor a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki mérkőzését láthatják Podhájska B csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


A Muzslai Sportegyesület vezetősége értesíti a tagságát, hogy szombaton, március 18-án 18,00 órakor évzáró tagsági gyűlést tart a helyi kultúrház alsó termében. A helyszínen lehet fizetni a 2017 évi tagsági díjat is.


Tájékoztatjuk községünk lakosságát, hogy 2016. decemberétől megerősítettük a helyközi autóbusz járatokat a Hosszú sor irányában. Párkány irányába közlekedő autóbusz – 404403 sz. vonal, 7 sz. járat – immár kiszolgálja a Muzsla Halastó buszmegállót reggel 9 óra 6 perckor és a Muzsla Könyvtár buszmegállót 9 óra 7 perckor. Visszafelé pedig a Párkányból 16 óra 5 perckor induló, Karva felé tartó autóbusz – 404444 vonal, 15. járat szintén kiszolgálja a Muzsla Könyvtár megállót a Fő utcán és a Muzsla Halastó buszmegállót a Hosszú soron. Ezen kívül a Bátorkeszi felé tartó és onnan jövő autóbuszjáratok is megállnak a Hosszú soron, a Muzsla Halastó megállóban valamint a Fő utcán, a Muzsla Könyvtár megállóban.


Tisztelt Polgártársak!

Községünkben az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor kutyák. Megfigyelés alapján kiderült, hogy a kóbor kutyák jelentős hányada muzslai gazdák kutyája, amely szabadon kóborol községünk utcáin, közterein, mert a gazdája az udvarából a kutyát kiengedte az utcára. Felszólítjuk a kutyák gazdáit, udvarukból ne engedjék ki kutyáikat, mert azok csoportokba vergődve, az utcákon szabadon kóborolva feleslegesen zajt keltenek, zaklatják és veszélyeztetik községünk lakosságát. Amennyiben belátható időn belül a helyzet számottevően nem javul, sintért hívunk a faluba, befogjuk a szabadon kóborló kutyákat és elvitetjük őket községünktől tisztes távolságra található kutyamenhelyre.


Értesítjük a szőlőhegyi pincetulajdonosokat, hogy a szőlőhegyen lévő vízvezeték továbbfejlesztése a pincesorokra elhúzódik, mivel a nyárra elkészült tervdokumentáció után rögtön elindított területi és építkezési eljárás még nem fejeződött be. A két eljárás valószínűleg a tél folyamán is folytatódni fog, ezért sajnos az építkezés kivitelezését el kell halasztanunk a jövő év tavaszára. Köszönjük szépen az érintettek megértését.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia 11. heti szentmise rendje:
március 15. Szerda - 18.00  szentmise
március 17. Péntek - 16.30 keresztút
március 18. Szombat - 8.00 szentmise


Értesítjük a lakosságot, hogy március 10-én pénteken a községi hivatalban nem lesz félfogadás.




A községi könyvtár, a községi hivatal dolgozói valamint a Csemadok helyi alapszervezete tisztelettel meghívják községünk lakosságát a „Magyar iskolák (Cseh)Szlovákiában” c. könyv bemutatójára és az ezzel egybekötött író-olvasó találkozóra a könyv szerzőjével Szűcs Katalinnal. A könyv a magyar iskolák helyzetét mutatja be 1944-től napjainkig, a kulturális élet fontosabb vonatkozásaival. Mindenkit szeretettel várunk pénteken, március 10-én 16,00 órára a helyi könyvtárba.


Értesítés Muzsla Hegyközség és a Kertkedvelők szövetsége ezúton értesíti a helyi szőlő, illetve pince tulajdonosokat, illetve természetbarátokat, hogy március 11-én szombaton „Tavaszi hegytakarítás” címmel nagy hegytakarítást szerveznek a következő útvonalakon: • Csípány Nagy hegy felőli részétől indulva a Bélára vezető út felé • Sutyú völgy • Nagy hegy tetején lévő utak környéke • a szőlőhegyi parkolótól a Szent- Orbán szoborig vezető utak mentén Kérnek mindenkit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen. Gyülekezés szombaton reggel 8 órakor a szőlőhegyen a nagy parkolón. Szerszámok közül főleg bozótvágó kézi kaszára, motoros fűrészre, kézi fűrészre, vasvillára lesz szükség. A tervezett program a bokrok kiirtása, fák felnyesése, szemétszedés, illetve fűnyírás és gazirtás lesz. Kérjük a szőlőtulajdonosokat, hogy a kidobált venyigét az akció előtt, a hét folyamán távolítsák el az utak mellől, hogy az ne zavarja a munkánkat. Az akció 12:30-ig tart, eső esetén pedig egy héttel elhalasztjuk.


Római Katolikus Egyház - Muzslai Plébánia 10. heti szentmise rendje:

március 7. kedd - 18.00 szentmise
március 8. szerda - 18.00  szentmise
március 9. csütörtök - 18.00 szentmise
március 10. péntek - 16.30 keresztút



A Nyugat-Szlovákiai villamosművek részvénytársaság, mint az elektromos hálózat gondnoka, felhívja azon tulajdonosok illetve vagyonkezelők figyelmét, akinek a telkén a villamosművek elektromos hálózata található, hogy az elektromos rendszer biztonsága és megbízhatósága érdekében a vezetékek közt található fákat és más növényeket a villamosságról szóló 251/2012 törvény 43. paragrafusa értelmében távolítsák el illetve nyessék körül. Ezen munkák elvégzésének határideje 2017. március 15. Amennyiben a telektulajdonosok ennek a felhívásnak nem tesznek eleget, az említett törvény 11. paragrafusa értelmében a növények eltávolítását a villamosművek fogják végrehajtani. A hulladék megsemmisítése teljes mértékben a telek tulajdonosának felelőssége. A fák eltávolításának illetve körülnyesésének idejére biztonsági okokból szükséges a villamosvezeték áramtalanítása, melyre 25 nappal a tervezett munkálatok előtt kell a Nyugat-Szlovákiai villamosműveket megkérni a 035/6453588-as telefonszámon.




Tekintettel a nyugdíjasok elleni rablás és csalás típusú visszaélési tevékenységek elterjedésére, a párkányi rendőrparancsnokság igazgatója ellátogat községünkbe, ahol az idősebb polgártársaknak tájékoztatást tart arról, hogyan lehet megelőzni az ilyen problémákat, és hogyan lehet ezek ellen védekezni. A tájékoztatás március 8-án szerdán 13,30 órakor kerül megrendezésre a nyugdíjas napközi otthonban, amely a szolgálgatások háza földszintjén található. Tisztelettel várjuk az érdeklődőket, köztük az idősebbeket erre a rendezvényre, amely hasznos lehet számukra a bűncselekmények megelőzése szempontjából.


A Muzslai Községi Hivatal és a Muzslai Községi Könyvtár dolgozói tisztelettel meghívják községünk lakosságát egy érdekesnek ígérkező író-olvasó találkozóra az ország legjobb vőfélyeivel Menyhárt Józseffel, Kocur Lászlóval és Zalka Lóránttal, a  „Lakadáré”  c. könyv szerzőivel február 24-én pénteken 16,00 órai kezdettel. A könyv szerzői humorral fűszerezve mesélnek majd szeretett szakmájukról, a számunkra exotikusnak tűnő vőfély-mesterségről, szakmájuk érdekességeiről, kulisszatitkairól, megélt tapasztalataikról. Mindenkit nagy szeretettel várunk.  
Tisztelt borosgazdák! A Kertbarátok körének vezetősege szeretettel meghívja Önöket a  28.-ik borversenyre. A rendezvényre a mintákat február 27-én  délután 5 órától este 7 óráig lehet leadni a kultúrházban. A versenyre a bort mintánként 2 drb. 0,7 l-es szabványos, felcimkézett zöld üvegben kell vinni. Nevezési díj mintánként 4 Euro. A minták leadásával egyidőben lehetőség van a vacsora jegyek megvásárlására, melynek ára 4 Euro. A vendégek, vagyis a  borral nem induló személyek részére a belépődíj 6 Euro. Ezen belépők ugyancsak megvásárolhatók február 27-én, de megrendelhetők telefonon a 0904 877 674 vagy a 0907 181 574 - es telefonszámokon március 3-áig. A verseny ünnepélyes eredményhírdetése március 4-én délután 5 órakor lesz a kultúrház nagytermében. Minden borosgazdát és borbarátot szeretettel vár a rendezőség.
A Szlovák Nemzeti Bank a Szlovák Köztársaság Statisztikai hivatalával együttműködve felmérést végez a háztartások anyagi helyzetéről és fogyasztásáról. A vizsgálat célja megbízható kimutatást kapni az eurozóna háztartásainak jelenlegi gazdasági helyzetéről. Az adatok  alapul szolgálnak a fiatalok lakáskérdéseiről, az idősebbek megtakarításairól, nyugdíjproblémáiról, a háztartások eladósodottságáról, a hitelek hozzáférhetőségéről és így tovább. 2017-ben 400 falut soroltak be ebbe a felmérésbe, többek közt a mi községünket is. A felmérés 2017 februárjától áprilisig folyik. Ebben az időszakban a kiválasztott háztartásokat meglátogatja a statisztikai hivatal megbízott munkatársa, aki köteles felmutatni szolgálati igazolványát és a Szlovák Nemzeti Bank kormányzója és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke által aláirt hivatalos levelet. Az információk amelyeket a háztartások tagjai nyújtanak névtelenek, és kizárólag statisztikai célokra lesznek felhasználva. A bizalmas és személyi adatok védelméért a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala felel.

2017.április
A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Április 22.-én szombaton 13,30 órai kezdettel a helyi tanulók futtbalcsapata bajnoki mérkőzést játszik Kéménd diákcsapatával a helyi futballpályán. Április 23.-án vasárnap 16,00 órakor a felnőtt csapat bajnoki mérkőzését láthatják Szentmihályúr felnőtt csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


A községi könyvtár és a községi hivatal dolgozói tisztelettel meghívják a labdarúgást kedvelő közönséget Gazdag József íróval, futball-szakértővel történő író-olvasó találkozóra. A rendezvényen az író bemutatja nagyszerű könyvét „Egy futballfüggő naplójából" címmel, és a beszélgetés során betekintést nyújt a sportág kulisszatitkaiba is. A találkozóra április 21-én pénteken 18,00 órai kezdettel kerül sor. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvény szervezői.


Értesítjük a lakosságot, hogy a községi hivatal április 21.-én pénteken üzemi szabadság miatt zárva lesz. A félfogadó nap április 20.-án csütörtökön lesz.


A Jednota üzlet vezetőnője értesíti a lakossságot, hogy az üzlet április 12.-én szerdán 12,00 óráig lesz nyitva. A Szupermarket csütörtökön április 13.-án reggel 6,30 órakor nyit.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia 15. heti szentmise rendje:

április 11. Nagykedd 19:00 Szentmise 18:30 passió próba/szentgyónási lehetőség
április 13. Nagycsütörtök 19:00 Ünnepi szentmise az utolsó vacsora emlékére
április 14. Nagypéntek 17:00 Nagypénteki szertartások (énekelt passió - kereszthódolat - szentáldozás)
április 15. Nagyszombat 8:00 Reggeli dicséret és egésznapos virrasztás az Oltáriszentség előtt a szent sírnál 19:30 Feltámadás ünnepi vigília szentmiséje (fény liturgia - igeliturgia - keresztség liturgiája - áldozati liturgia)
április 16. Húsvétvasárnap 11:00 Ünnepi szentmise
április 17. Húsvéthétfő 11:00 Ünnepi szentmise

A tűzoltó hatóság kérésére nyomatékosan figyelmeztetjük a falu lakosságát, hogy szigorúan tilos a tüzelés és bármilyen tűz létrehozása úgy a falu területén, mint a szőlőhegyen. A februári hónap óta a negyedik tűzeset volt községünk kataszterében. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a hatóság a tűz okozója illetve a tűzesetért felelősök irányában minden egyes tűzesettel kapcsolatos kiszállás alkalmával jelentős pénzbírságot szab ki.

Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia 14. heti szentmise rendje: április 3. Hétfő 18:00 szentmise április 4. Kedd 18:00 szentmise április 5. Szerda 18:00 szentmise április 6. Csütörtök 18:00 szentmise április 7. Péntek 16:30 keresztút 17:00 passió énekpróba április 8. Szombat 8:00 szentmise április 9. Vasárnap 11:00 barkaszentelés + ünnepi szentmise (énekelt passióval) Ezen a héten hétfőtől csütörtökig a szentmiséket és az előtte 17.20 órától kezdődő rózsafüzér imádságot közvetíti a Mária Rádió. Az adás a rádiókészülékeken élőben a telkibányai vételkörzetben hallgatható, az interneten pedig bárhol a www.mariaradio.sk oldalon.
Tisztelt Polgártársak! Az utóbbi hónapokban megnövekedett azon látogatók száma a községi hivatalban, akik muzslai ingatlanok, főleg eladó családi házak vagy eladó lakások iránt érdeklődnek. Hogy első kézből kaphassanak tájékoztatást, a községi hivatal földszinti halljában elhelyeztünk egy hirdetőtáblát, amelyre községünk polgárai kérvényezhetik az ez irányú hirdetéseik elhelyezését. A hirdetőtáblára elhelyezhetők eladó ingatlanok és bérletbe kiadó ingatlanok is. A4 méretű irodapapíron kinyomtatva kérjük az eladó vagy kiadó ingatlan fényképét, házszámát, a parcella számát, az ingatlan és a beépített terület, udvar vagy kert nagyságát, kiterjedését, árát valamint az eladó vagy kiadó címét, telefonszámát és e-mail címét. Amennyiben a hirdetést elektronikus formában küldik el a sekretariat@muzla.sk címre, a községházán a hirdetést kinyomtatjuk, majd elhelyezzük a hirdetőtáblára. Ezen kívül az igényeknek megfelelően az elektronikusan beküldött hirdetést elhelyezhetjük a község honlapján is, a leírt szöveg nyelve alapján, a megfelelő nyelvű honlapunkon. E községi szolgáltatás ingyenes.
2017. május
A Nyugat-Szlovákiai villamosművek részvénytársaság, mint az elektromos hálózat gondnoka, felhívja azon tulajdonosok illetve vagyonkezelők figyelmét, akinek a telkén a villamosművek elektromos hálózata található, hogy az elektromos rendszer biztonsága és megbízhatósága érdekében a vezetékek közt található fákat és más növényeket a villamosságról szóló 251/2012 törvény 43. paragrafusa értelmében távolítsák el illetve nyessék körül. Ezen munkák elvégzésének határideje 2017. március 15. Amennyiben a telektulajdonosok ennek a felhívásnak nem tesznek eleget, az említett törvény 11. paragrafusa értelmében a növények eltávolítását a villamosművek fogják végrehajtani. A hulladék megsemmisítése teljes mértékben a telek tulajdonosának felelőssége. A fák eltávolításának illetve körülnyesésének idejére biztonsági okokból szükséges a villamosvezeték áramtalanítása, melyre 25 nappal a tervezett munkálatok előtt kell a Nyugat-Szlovákiai villamosműveket megkérni a 035/6453588-as telefonszámon.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje: 21. hét:

május 23. Kedd 19,00 Szentmise
május 25. Csütörtök 19,00 Urunk mennybemenetele (Áldozócsütörtök)
május 27. Szombat 8,00 Szentmise
május 28. Vasárnap 11,00 Szentmise



Értesítjük falunk lakosságát, hogy a Párkányi Regionális Alkotókör képzőművészeivel tartott rendezvényen bemutatott tárlatnyitó a két muzslai származású képzőművész – Gróf Lajos és Baranovics Róbert alkotásaiból továbbra is megtekinthető a községi könyvtárban a hét folyamán (21.) illetve a jövő héten kedden, mivel hétfőn május 29.-én a könyvtár zárva lesz. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a községi könyvtár dolgozói.


Muzsla Hegyközség borászai szeretettel értesítenek minden kedves muzslait, hogy 2017. június 3-án a muzslai szőlőhegyen Muzslai Bortúra néven rendhagyó borkóstoló rendezvényt szerveznek, amelyre szeretettel várnak minden borkedvelőt. Ezen a szombaton a muzslai borászok megnyitják a szőlőhegyi hűs pincéik ajtaját, hogy a szomjas túrázók megkóstolhassák a muzslai borosgazdák legféltettebb kincseit. A kijelölt túraútvonal mentén haladva számos nyitott pincénél nyílik majd lehetőség bort kóstolni, és gyönyörködni a csodálatos kilátásban.
Egyben felkérik azokat a borosgazdákat, akik szívesen csatlakoznának a nyitott pincék sorába, hogy részvételi szándékukat jelezzék Borvák Máriánál a 0908 089 720-as, vagy Kovács Gyulánál a 0904 877 674-es telefonszámon.
Egyben kérik a falu lakóit, hogy bátran vigyék a hírét a Muzslai Bortúrának, hiszen méltán lehetünk büszkék a muzslai borkultúrára.


Icso Zoltán állatorvos értesíti a kutyatulajdonosokat, hogy szombaton május 20-án reggel 9,00 – 11,00 óráig kutyaoltás lesz veszettség ellen a községi hivatal garázsánál. Kérjük a kutyatulajdonosokat, hogy mindenki saját érdekében végeztesse el kutyája védőoltását.


A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Május 20.-án szombaton 14,30 órai kezdettel a helyi tanulók futballcsapata bajnoki mérkőzést játszik Udvard diákcsapatával a helyi futballpályán. Szintén május 20.-án 17,00 órakor a hazai ifjúsági csapat Bars ifi csapatával mérkőzik meg. Május 21.-én vasárnap 17,00 -kor a felnőtt csapat bajnoki mérkőzését láthatják Barsfüss felnőtt csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


A párkányi Asanas kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy május 18.-án csütörtökön reggel 3,00 és 5,00 óra között a gesztenyefák permetezését fogják végezni. A gesztenyefák permetezésére használt szerek a területi közegészségügyi hivatal által engedélyezettek. Felhivják a méhészek figyelmét, hogy a biztonság kedvéért ezen kora reggeli órákban méhcsaládjaikat óvják a kinntartózkodástó


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje: 20. hét:

május 16.- Kedd 19,00 Szentmise
május 17.- Szerda 19,00 Szentmise
május 18.- Csütörtök 19,00 Szentmise


május 21.- Vasárnap 11,00 Szentmise


Nagy tisztelettel meghívjuk falunk lakosságát a Párkányi Regionális Alkotókör 2006-2016 közötti tevékenységét ábrázoló kiadvány bemutatására, amelyet az alkotókör vezetője, Gerstner Ákos tart az alkotókör képzőművészeivel. A rendezvényen megjelent vendégeinknek tárlatnyitóval is kedveskedünk, amelyen bemutatásra kerül az alkotókör képzőművészeinek egy-egy alkotása, köztük két muzslai származású képzőművész – Gróf Lajos és Baranovics Róbert alkotásai is bemutatásra kerülnek. A rendezvény május 19-én pénteken 17,00 órai kezdettel kerül sorra a Muzslai Községi Könyvtárban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a községi könyvtár és a községi hivatal dolgozói.


Dr. Vojcek tudatja a lakossággal hogy május 18.-án csütörtökön és 19.-én pénteken nem nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Verbóková Párkányban.


Értesítjük falunk lakosságát, hogy május 16.-án kedden és 17.-én szerdán a helyi tűzoltószertár melleti raktárnál gyűjteni fogjuk az elektromos hulladékot. Kérjük ezért a tisztelt polgárokat, hogy akinél ilyen hulladék található, az szíveskedjen azt elhozni az emlitett napokon, kedden 15,30-ig, szerdán 17,30-ig.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje: 19. hét:

május 9. Kedd- 19,00 Szentmise
május 10. Szerda- 19,00 Szentmise
május 11 Csütörtök- 19,00 Szentmise
május 13. Szombat- 8,00 Szentmise
május 14. Vasárnap 11,00 Szentmise


Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy május 10.-én szerdán 17,00 órai kezdettel lakossági fórumot tartunk az egykori hulladéklerakat bejáratánál az eltervezett beruházásról, amely a korszerű hulladékgazdálkodást illeti, és amelynek hulladékgyűjtő udvara az egykori hulladéklerakat területén épülne meg. A beruházás pályázata elnyerte az EU támogatását. Az erről szóló lakossági fórumra, szakmai vitára hívjuk meg a polgárokat - különösen a környéken lakókat a tervezett beruházás helyszínére.


Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a Libertate Polgári Társulás szervezésében megrendezett egésznapos ingyenes családi mozimaratonra május 9.-én kedden a helyi kultúrház mozitermébe, melynek keretében a Magyar Nemzeti Filmarchívumban fellelhető nagy hírű, jól ismert filmek kerülnek levetítésre: Délelőtt 10,00 órakor a gyerekközönségnek szóló film tekinthető meg Szaffi címmel 13,00 órától az A névtelen vár megfilmesített Jókai regényt nézhetik meg az érdeklődők 15,00 órakor kerül sor a Csárdáskirálynő című nagysikerű Kálmán Imre operettre eredeti megfilmesített változatára 18,00 órakor Tiszta szívvel c. akció-vígjáték került vetítésre. A film egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két mozgássérült fiatal barátságot köt egy kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak.Tiszta szívvel c. akció-vígjáték került vetítésre. A film egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két mozgássérült fiatal barátságot köt egy kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak.Tiszta szívvel c. akció-vígjáték került vetítésre. A film egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két mozgássérült fiatal barátságot köt egy kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak.a Tiszta szivvel c. akcióvígjáték vetítésére kerül sor Végül a mozimaratont a 20,00 órától kezdődő Gondolj rám c. film zárja.


A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Május 6.-án szombaton 14,00 órai kezdettel a helyi tanulók futballcsapata bajnoki mérkőzést játszik Szímő diákcsapatával a helyi futballpályán. Szintén május 6.-án 16,30 órakor a hazai ifjúsági csapat Kürt ifi csapatával mérkőzik meg. Május 7.-én vasárnap 16,30-kor a felnőtt csapat bajnoki mérkőzését láthatják Özdöge felnőtt csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


Tisztelt polgártársak!

Engedjék meg, hogy közöljük Önökkel azt a rendkívül kedvező hírt, mely szerint a Párkány város területén eltervezett hulladékégető beruházója visszavonta beruházási szándékát, aminek alapján az állami hatóság határozatot hozott az eljárás megszüntetéséről. Köszönhetően a széleskörű összefogásnak, győzött tehát a józan ész. Diadalmaskodott a polgárok, az aktivisták, Párkány Város Önkormányzata képviselőinek, Esztergom Város és Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat helytállása. Ezúton szeretnénk mi is megköszönni minden muzslainak a helytállását, akik aláírásukkal támogatták a törekvést ezen közös ügyben, a beruházást elutasító petíciós íveken.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:

16. hét:
április 23. Vasárnap 9,30 Szentmise

17. hét:
április 30. Vasárnap 9,30 Szentmise

18. hét:
május 4. Csütörtök 19,00 Szentmise + adoráció
május 6. Szombat 8,00 Szentmise
május 7. Vasárnap 11,00 Szentmise


Tisztelt lakosok! Ismételten tudomásunkra jutott egy újabb csalási módszer, amellyel az idős, elesett embereket szedik rá a csalók, és meglopják áldozatukat. Az utcán egyedül járó, látszólag nehezen közlekedő idős embereket megszólítják, illedelmesen felkínálják, hogy üljenek be az autóba, és elviszik őket a megadott helyre. Előzékenyen segítenek beülni az idős embernek az autóba, segítenek neki bepakolni a görbebotját, csomagját, táskáját, mialatt a táskából kilopják a pénztárcát illetve értéktárgyait. Kérjük ezért a lakosságot, főleg az idősebbeket, hogy amennyiben nem a buszközlekedést használják ha orvoshoz mennek, akkor csak hivatásos és lehetőleg ismerős taxi társaság szolgáltatását vegyék igénybe, és ne szálljanak be idegen autóba. Ha viszont mégis megtörténik ilyen vagy hasonló eset, azonnal értesítsék a párkányi rendőrséget a 036-7511113-as éjjel-nappal szolgálatban lévő telefonszámon.


2017. június



Tisztelt lakosság! Tisztelettel megkérünk mindenkit, akinek udvarából illetve az ingatlana előtti utcafronton faágak nyúlnak az utcában közlekedő szemételszállító vállalat teherautójának útjába, amelyek veszélyeztetik a kukásautó épségét, leszakítva annak visszapillantó tükrét vagy éppen az autó fényjelzőjét, szíveskedjenek a faágakat e hét csütörtökéig vagyis június 29.-ig lemetélni úgy, hogy azok ne okozhassanak kárt a szemételszállításkor a teherautóban, ezzel felesleges költségeket okozva a falunak. Figyelmeztetjük a polgártársakat, amennyiben nem tesznek eleget ennek a felhívásnak, a jövő hét folyamán a község saját hatáskörében fogja a kukásautó menetét akadályozó faágaktól mentesíteni a kritikus utcákat, tekintet nélkül a fák esztétikai arculatára.


Tudatjuk a lakossággal, hogy a mai naptól, azaz június 16.-tól a hónap végéig a Szlovák posta dolgozói a délutáni órákban a gázórák leolvasását fogják végezni a háztartásokban. Kérjük a lakosságot, segitsék őket munkájuk zökkenőmentes végzésében. Köszönjük.


A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Június 24-én szombaton 17,00 órai kezdettel a helyi felnőtt csapat barátságos mérkőzést játszik Pilismarót felnőtt futballcsapatával a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


Tisztelt lakosság! A Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium június 24-ét a Duna folyó napjává nyilvánította és fölkérte a Duna mentén elterülő községeket, hogy e napon vegyenek részt a Duna-part tisztításában. Muzsla községben eleget teszünk felhívásnak és tisztelettel felkérjük a község lakosságát, hogy aki szívügyén viseli környezetének tisztaságát, fogadja el a környezetvédelmi minisztérium meghívását. A Duna-part tisztítása június 24.-én szombaton 8,00 órától 10,00 óráig tart majd. A segítőkész érdeklődőket a községi hivatal épülete elől a község autóbuszával fogjuk elszállítani a Duna-part csenkei szakaszára, ahol közösen kitisztítjuk a legérintettebb partszakaszt.


Római Katolikus Egyház - Muzslai Plébánia
Szentmisék rendje (25. hét):

június 21. Szerda 19,00 - Szentmise
június 22. Csütörtök 19,00 - Vigília szentmise - Jézus Szentséges Szíve, főünnep
június 24. Szombat 8,00 - Szentmise - Keresztelő szt.János születése, főünnep
június 25. Vasárnap 11,00 - Szentmise - Évközi 11. vasárnap



A nyugatszlovákiai áramszolgáltató vállalat tudatja a lakossággal, hogy június 20.-án 9,00 órától 13,00 óráig nem lesz áramszolgáltatás a faluban az 135-ös házszámtól a 140-os házszámig, a 154 – es házszámtól a 310 házszámig, a 335 – ös házszámtól a 352 – ig, valamint 706, 707, 708 és a községi hivatalban valamint a postán, továbbá a 728 h.sz.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia
Szentmisék rendje: 24. hét:

június 12. Hétfő 17,00 Temetési szentmise
június 15. Csütörtök 17,30 Krisztus szent Teste és Vére főünnepe
június 18. Vasárnap 11,00 Ünnepi szentmise és úrnapi körmenet


A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy június 17.-én szombaton 17,00 órakor a hazai ifjúsági csapat Nagykálna ifi csapatával mérkőzik meg a helyi futballpályán. Június 18.-án vasárnap 17,00 -kor a felnőtt csapat bajnoki mérkőzését láthatják Zsitvafodémes felnőtt csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


Muzsla Hegyközség borászai tisztelettel értesítik a falu lakóit, hogy 2017. június 3-án, azaz szombaton, első alkalommal megrendezésre kerül a Muzslai Bortúra a muzslai szőlőhegyen, amikor is közel 20 muzslai borász nyitott pincéiben nyílik alkalom borkóstolásra az ide ellátogató borkedvelőknek. Ezalkalomból tisztelettel meghívnak minden kedves muzslait, hogy támogassák a rendezvény sikerét részvételükkel, és szombaton délelőtt 10 és este 8 óra között látogassanak el a Muzslai Bortúrára. Annál is inkább, mivel a muzslai lakcímmel rendelkező látogatók kedvezményesen léphetnek be a Bortúra területére.

Fontos tudnivalók:

A szőlőhegyen pénteken, június 2-án előkészítő munkák zajlanak. Várjuk a segítő kezeket. A rendezvény biztonságossága érdekében a bortúra útvonala lezárásra kerül szombaton reggel 9:30-tól este 21:00-ig az autós forgalom elől. Ez azt jelenti, hogy 9:30-ig minden pincetulajdonos behajthat a bortúra területére, viszont 9:30-tól az autós forgalom elől le lesz zárva a hegy a Nagyhegy út bevezető szakaszától egészen az Ebedi határútig. Kihajtani egy alkalommal ki lehet, de vissza már nem lehet menni autóval. A Csípányt és a Rézhegyet ez a lezárás nem érinti. Gyalogosan és biciklivel továbbra is be lehet jutni a Bortúra területére, így a pincékhez is, viszont bejelentkezés szükséges.
Autóbuszjáratot indítanak a szőlőhegy és a falu között, hogy megkönnyítsék a muzslai borkedvelőknek a kijutását. A busz három alkalommal közlekedik oda vissza: a következő időpontokban indul a Muzslai Községhivatal épülete elől: 10 órakor, 13:15-kor és utolsó alkalommal 16:00-kor. A szőlőhegyről vissza a Bortúra jegypénztárától indul első alkalommal 13:00-kor, majd 16:15-kor és végül 20:00-kor. Visszaútra azok jogosultak, akik a Bortúrára való belépésre szolgáló karszalagot viselik.
A Bortúra szombaton délelőtt 10 órától kezdődik, amelyre a belépőcsomagot a szőlőhegy lábánál elhelyezett jegypénztárban lehet megváltani . Kóstolásra 18:00-ig van lehetőség, nagy érdeklődés esetén maximum 20:00-ig. 18:00-tól a szőlőhegy lábánál található vízháznál cigányzenével is várj8k az érdeklődőket.

További információk elérhetőek a Bortúra weboldalán, a www.bortura.sk címen. Kérdéseiket, ötleteiket, és előzetes belépőcsomag foglalásaikat szeretettel várják a muzslai.bortura@gmail.com e-mail címen.


A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy június 3.-án 17,00 órakor a hazai ifjúsági csapat Csata ifi csapatával mérkőzik meg a helyi futballpályán. Június 4.-én vasárnap 17,00 -kor a felnőtt csapat bajnoki mérkőzését láthatják Dögös felnőtt csapatával. Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia
Szentmisék rendje:
22. hét:

május 29. Hétfő 17,00 Temetési szentmise
május 31. Szerda 19,00 Szentmise
június 1. Csütörtök 19,00 Szentmise és adoráció
június 3. Szombat 8,00 Szentmise
június 4. Pünkösdvasárnap 11,00 Ünnepi szentmise



Tudatjuk a könyvbarátokkal, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt, hogy június 2.-án pénteken d.u. 16,00 órai kezdettel az Elfek királysága cimü fantasy regény bemutatására és a könyv szerzőjével Ariela Grandival történő iró-olvasó találkozóra kerül sor községünk könyvtárában, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.


Római Katolikus Egyház - Muzslai Plébánia
Szentmisék rendje 23. hét:

június 6. Kedd 19,00 Szentmise
június 7. Szerda 19,00 Szentmise
június 8. Csütörtök 19,00 Szentmise
június 11. Vasárnap 11,00 Szentmise



2017. július
Tekintettel arra, hogy augusztus első felében megkezdődnek a hulladékgyűjtő udvarral kapcsolatos mukálatok a faluban, tisztelettel megkérjük azon lakosokat/polgártársakat, akik ez ügyben érintettek, s bármilyen ingósággal rendelkeznek az udvar területén, illetve közelében, szomszédságában, hogy ezeket szíveskedjenek eltávolítani, ezáltal sem akadályozni a munkálatokat. Köszönjük


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
29. hét:

július 17. Hétfő
19,00 Szentmise; Szt. Zoerard-András és Benedek zoborhegyi remeték, egyházmegyénk fővédőszentjei, ünnep
július 18. Kedd
19,00 Szentmise - Szt. Benedek, Európa védőszentje, ünnep
július 19. Szerda
19,00 Szentmise
július 20. Csütörtök
19,00 Szentmise
július 22. Szombat
8,00 Szentmise; Szt. Mária Magdolna, ünnep
július 23. Vasárnap
11,00 Szentmise - Évközi 16. vasárnap (templom)

A hétköznapi szentmisék a templom oldalkápolnájában vannak, a vasárnapi a templomban.
Hétköznapi szentmisék előtt fél órával szentgyónási lehetőség van.
A templomunk belső felújításához a plébánia számlaszámán hálásan fogadjuk az adományokat: IBAN SK 31 7500 0000 0040 1169 1247


Dr. Vojcek tudatja a lakossággal, hogy Július 10.-től 23.-ig nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Fodor Párkányban.


A községi könyvtár dolgozói tisztelettel meghívják községünk lakosságát pénteken, július 7-én a helyi könyvtárba Bandor Éva Jászai Mari-díjas színművésszel, a komáromi Jókai színház színésznőjével tartandó beszélgető estre. Az est folyamán betekintést nyerhetünk a Cannes-i és a Pekingi Filmfesztivál történéseibe, ahol a művésznő elnyerte a legjobb női szerepért járó különdíjat, megismerkedhetünk a színházi élettel, a filmgyártás kulisszatitkaival, feleleveníthetjük a filmvásznon esetleg a deszkákon eljátszott szerepeit. Mindenkit szeretettel várunk tehát pénteken, július 7-én 17,00 órára a helyi könyvtárba.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
27. hét:

július 3. Hétfő
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 1. nap
19,00 Szentmise
július 4. Kedd
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 2. nap
19,00 Szentmise
július 5. Szerda
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 3. nap
19,00 Szentmise - Szt.Cirill és Metód
július 6. Csütörtök
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 4. nap
19,00 Szentmise és szentségimádás
július 7. Péntek
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 5. nap
július 8. Szombat
8,00 Szentmise
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 6. nap
július 9. Vasárnap
11,00 Szentmise - Évközi 14. vasárnap (templom)
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 7. nap


Július 3-11 között naponta 18 órakor imádkozzuk a Kilencedet Csomóoldó Boldogasszonyhoz a széthúzások és viszályok megszűnéséért, bűneink bocsánatáért és az okozott sebek gyógyulásáért.


Tájékoztatás a választók számára:
Tájékoztatás a választók számára



Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
28. hét:


július 10. Hétfő
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 8. nap
19,00 Szentmise
július 11. Kedd
18,00 Kilenced Csomóoldó Boldogasszonyhoz 9. nap
19,00 Szentmise - Szt. Benedek, Európa védőszentje, ünnep
július 12. Szerda
18,30 Szentgyónási lehetőség
19,00 Szentmise
július 13. Csütörtök
18,30 Szentgyónási lehetőség
19,00 Szentmise
július 15. Szombat
7,30 Szentgyónási lehetőség
8,00 Szentmise
július 16. Vasárnap
11,00 Szentmise - Évközi 15. vasárnap (templom)
A szentmise után gyűjtést tartunk a templom felújítására.

Júl. 3-11 között naponta 18 órakor imádkozzuk a Kilencedet Csomóoldó Boldogasszonyhoz a széthúzások és viszályok megszünéséért, bűneink bocsánatáért és az okozott sebek gyógyulásáért.
2017. augusztus




A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Augusztus 27-én vasárnap 17,00 órai kezdettel a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki labdarúgó mérkőzést játszik Bars felnőtt csapatával a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



A Községi könyvtár dolgozói tisztelettel értesítik a lakosságot, hogy Nagyné Mészáros Gabriella és Belán Szalai Klaudia festményeinek kiállítása továbbra is megtekinthető a könyvtárban a nyitvatartási idő alatt. Mindenkit szeretettel várnak.



Dr. Vojcek tudatja a lakossággal hogy augusztus 28-án hétfőn nem nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Fodor Párkányban.



Értesítjük a lakosságot, hogy augusztus 23-án szerdán nem lesz a községi hivatalban ügyfélfogadás.



Hírdetés A Kertbarátkör vezetősége értesíti azokat akik a Szilvásvárad – Eger – Egerszalók kirándulásra jelentkeztek, hogy az autóbusz augusztus 25-én, pénteken reggel 7:00 órakor indul a községi hivatal épülete elől.



Római Katolikus Egyház
Muzslai Plébánia

Szentmisék rendje:

34. hét:
augusztus 21. Hétfő 19,00 Szentmise
augusztus 22. Kedd 19,00 Szentmise
augusztus 23. Szerda 19,00 Szentmise
augusztus 27.Vasárnap 11,00 Szentmise

A templmonszentelés 200. évfordulója alkalmából szeretnénk összeállítani és kiállítani olyan fénykép-gyűjteményt, amely a templomunk, egyházközségünk életének mozzanatait örökíti meg a múltban (elsőáldozási és bérmálási csoportképek, körmenetek, esküvők stb ). Kérjük, bocsássák rendelkezésünkre ezeket (a fényképeket visszaadjuk). Segít, ha a fényképek hátulján fel van tüntetve az év és a hozzá fűződő alkalom. A fényképeket juttassák el a muzslai plébániára legkésőbb aug. 23-ig. Köszönjük.

Adományokat a templom felújítására hálásan fogadunk a IBAN SK 7500 0000 0040 1169 1247 plébániai számlaszámon.



Tisztelettel meghívjuk községünk lakosságát a Szent István – napi rendezvényünkre, amely augusztus 20-án vasárnap kerül megrendezésre.
11,00 órai kezdettel kerül sor az Ünnepi szentmisére és kenyéráldásra a Kisboldogasszony Plébánia-templomban, majd 15,00 órai kezdettel a Községi könyvtárban tartjuk meg a Muzslai Települési Értéktár Bizottság ünnepélyes megalapitását, valamint Nagyné Mészáros Gabriella és Belán Szalai Klaudia alkotók közös tárlatnyitóját, amely rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk!


Római Katolikus Egyház - Muzslai Plébánia Szentmisék rendje, 33. hét:

augusztus 15. Kedd - Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony főünnepe
- 18,30 Szűz Mária énekes esti dicsérete
- 19,00 Ünnepi szentmise


augusztus 20. Vasárnap Szent István király főünnep
- 11,00 Ünnepi szentmise és kenyéráldás

Adományokat a templom felújítására hálásan fogadunk a IBAN SK 7500 0000 0040 1169 1247 plébániai számlaszámon.


Ismételten nyomatékosan figyelmeztetjük a falu lakosságát, hogy szigorúan tilos a tüzelés és bármilyen tűz létrehozása így a szemét égetése is. A hétvégén újabb tűzeset volt községünk kataszterében. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a hatóság a tűz okozója illetve a tűzesetért felelősök irányában minden egyes tűzesettel kapcsolatos kiszállás alkalmával jelentős pénzbírságot szab ki.


Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia
Szentmisék rendje:

32. hét:
augusztus 8. Kedd 19,00 Szentmise
augusztus 9. Szerda 19,00 Szentmise
augusztus 10. Csütörtök 19,00 Szentmise
augusztus 11. Szombat 8,00 Szentmise
augusztus 12. Vasárnap 11,00 Szentmise

A hétköznapi szentmisék előtt szentgyónási lehetőség van.
Adományokat a templom felújítására hálásan fogadunk a IBAN SK 7500 0000 0040 1169 1247 plébániai számlaszámon.


A Kertbarátok körének vezetősége értesíti tagságát és a falu lakosságát, hogy augusztus 2-án, szerdán 18 órától 20 óráig lehet leadni a helyi kultúrházban, Muzslán a IV. NEMZETKÖZI BOR és LEKVÁRVERSENYRE a bor és lekvármintákat. A rendezvényt a Biocentrum s.r.o. és a Peszek-Tergenyei Községi Hivatal rendezi. A bor nevezési feltételei: - fajtánként 3 minta szükséges a szabványnak megfelelő 0,75 l-es üvegben, - az üvegen kérjük feltüntetni a bor fajtáját, jellegét (száraz, félszáraz, félédes, édes), az évjáratot, a tulajdonos nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét, - a nevezési díj 5 EURÓ mintánként. A lekvár nevezési feltételei: - fajtánként egy üveg minta /2-3 dl/ leadása szükséges, - az üvegen kérjük feltüntetni, hogy a lekvár milyen gyümölcsből készült, melyik évben, a tulajdonos nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét, - nevezési díj nincs. A verseny kiértékelése augusztus 19-én lesz a Peszek-Tergenyei sportpályán.
2017. szeptember
A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Szept. 30.-án szombaton 13,00 órakor a helyi tanulók csapata bajnoki mérk. játszik Bart tanulóinak csapatával. Szept. 30.-án szombaton 15,30 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzését nézhetik meg, akik Garamkálna ifjúsági csapatával mérkőznek meg a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



A községi könyvtár dolgozói tisztelettel meghívják községünk lakosságát a helyi könyvtárba Jozefik Edit írónővel tartandó iró-olvasó találkozóra. A találkozón ízelitőt kaphatnak az írónő verseskötetéből valamint legutóbbi regényéből Ajándék-pillanatok címmel. A rendezvényre vasárnap október 1-én 16,00 órakor kerül sor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.



A sportszervezet elnöke tudatja az elnökségi tagokkal hogy szeptember 29-én pénteken 19,30 órakor elnökségi gyűlést tart a Fehér ló fogadóban. Kéri az elnökségi tagok pontos megjelenését.



Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
39. hét:

Szeptember 25. Hétfő 18,00 Szentmise
Szeptember 26. Kedd 18,00 Szentmise
Szeptember 27. Szerda 18,00 Szentmise
Szeptember 28. Csütörtök 18,00 Szentmise
Október 1. Vasárnap 11,00 Szentmise




Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
38. hét:

Szeptember 18. Hétfő 18,00 Szentmise
Szeptember 19. Kedd 18,00 Szentmise
Szeptember 21. Csütörtök 18,00 Szentmise
Szeptember 23. Szombat 8,00 Szentmise
Szeptember 24. Vasárnap 11,00 Szentmise



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Szeptember 24-én vasárnap 15,30 órai kezdettel a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki labdarúgó mérkőzést játszik Barsfüss felnőtt csapatával a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Szept. 16.-án szombaton 13,00 órakor a helyi tanulók csapata bajnoki mérk. játszik Köbölkút tanulóinak csapatával. Szept. 16.-án szombaton 15,30 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzését nézhetik meg, akik Szentpéter ifjúsági csapatával mérkőznek meg a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Szeptember 10-én vasárnap 16,00 órai kezdettel a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki labdarúgó mérkőzést játszik Nyitramalomszeg felnőtt csapatával a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



Értesítjük azokat a nyugdíjasokat, akik külföldről is kapnak nyugdíjat, hogy ismét elérkezett az idő, amikor a karácsonyi nyugdíj kifizetéséhez ezt a tényt jelenteni kell a szociális biztositó felé mégpedig szeptember 30-ig. Nyomtatvány a községi hivatalban rendelkezésre áll. Szükséges még a külföldről kapott nyugdíj összegének igazolása is, tehát az erről szóló okmányt is sziveskedjenek magukkal hozni. Hozzák magukkal a szlovák nyugdíjról szóló igazolást is, mivel arról is szükségeltetik némely adat.



A nyugat-szlovákiai vízművek értesítik a lakosságot, hogy szerdán augusztus 30-án reggel 8,00 órától hibaelhárítás végett a szőlőhegyre vezető Nagyhegyi út a hiba eltávolításának idejére le lesz zárva.



Nagy tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket pénteken szeptember 1-én 18,00 órai kezdettel egy vetítéssel egybekötött előadásra a községi könyvtárba, melyet dr. Hegedűs András tart Muzslára vonatkozó források az Esztergomi Prímási Levéltárban címmel. Az előadás Muzsla egyháztörténetét vázolja fel, fotókkal és filmekkel tarkítva. Mindenkit nagy szeretettel várnak a helyi könyvtár dolgozói!



Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
35. hét:

Szeptember 2. Szombat 8,00 Szentmise 7,30 - szentgyónási lehetőség
Szeptember 3. Vasárnap 11,00 Szentmise

A héten a templom ablakainak cseréje zajlik.

Adományokat a templom felújítására hálásan fogadunk a IBAN SK 7500 0000 0040 1169 1247 plébániai számlaszámon.
2017. október




Értesítjük a lakosságot, hogy október 18-án szerdán 8,00 – 18,00 óráig a régi szeméttelepen gyűjteni fogjuk a zöld hulladékot. Felhívjuk a lakosság figyelmét hogy erre a fajta hulladékra ezentúl konténerek a falu különböző pontjaira nem lesznek kihelyezve, így mindenkit megkérünk arra, hogy minél nagyobb számban használják ki a rendelkezésre álló időpontot. Egyben kérjük a lakosság fegyelmezett hozzáállását, hogy kizárólag zöld hulladékot vigyenek a szeméttelepre, amit egy munkatársunk felügyelni fog. Tudatjuk továbbá a tisztelt polgártársakkal, hogy a zöld hulladék gyűjtésének következő időpontja már csak a Mindenszentek után lesz, amiről időben értesítjük majd a lakosságot.



A sportszervezet elnöke tudatja az elnökségi tagokkal hogy október 20-án pénteken 19,00 órakor elnökségi gyűlést tart a Fehér ló fogadóban. Kéri az elnökségi tagok pontos megjelenését.



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Október 22-én vasárnap 14,00 órai kezdettel a helyi felnőtt futballcsapat bajnoki labdarúgó mérkőzést játszik Szemere felnőtt csapatával a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



Értesítjük falunk lakosságát, hogy október 19.-én csütörtökön 8,00 – 15,30 óráig és pénteken október 20.-án 8,00 – 18,00 óráig a helyi tűzoltószertár melletti garázsnál gyűjteni fogjuk az elektromos hulladékot. Kérjük ezért a tisztelt polgárokat, hogy akinél ilyen hulladék található, az szíveskedjen azt elhozni az emlitett napokon.



ŐSZI LOMTALANÍTÁS ! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy e hétvégén a nagyterjedelmű hulladékok konténerekbe helyezése lesz lehetséges, ami azt jelenti, hogy október 20-tól péntektől a hétvégén folyamatosan konténerek lesznek kihelyezve a megszokott helyekre, melyek október 23.-án hétfőn lesznek véglegesen elszállítva. A konténerekbe TILOS belerakni a zöld hulladékot, autógumikat, akkumulátorokat, villamos és műszaki berendezéseket, építkezési törmeléket. Nyomatékosan kérjük a tisztelt lakosság fegyelmezett hozzáállását, hogy a konténerekbe valóban csak az elszállítandó hulladékot tegyék bele, megelőzendő ezzel a szeméttelepre való elszállítás akadályoztatását illetve az egész konténer visszaküldését.



Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy azon kuka edények, melyekben építkezési hulladék, műanyag üveg , ruhanemű illetve karton dobozok lesznek, nem lesznek elszállítva!!!!! Ezen hulladékokat szíveskedjenek a tűzoltószertár mellett az erre a célra kihelyezett kuka edényekben elhelyezni. Köszönjük



Értesítjük a falu lakosságát, hogy a községi könyvtárban a nyitvatartási időben, valamint a községi hivatalban félfogadó napokon, megvásárolható a Duna mente madártávlatból cimű könyv 9 euróért, továbbá 2018-as muzslai falinaptár 5 eurós nyomdai költségáron.



Dr. Vojcek tudatja a lakossággal hogy október 16-tól -22-ig nem nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Fodor Párkányban.
Továbbá tudatja a lakossággal, hogy lehetőség van influenza járvány elleni oltásra a rendelőben.



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy Október 14-én szombaton 12,00 órakor a helyi tanulók csapata bajnoki mérk. játszik Kürt tanulóinak csapatával.
Október 14-én szombaton 14,30 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzését nézhetik meg, akik Gyarak ifjúsági csapatával mérkőznek meg a helyi futballpályán.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



A helyi könyvtár dolgozói értesítik a lakosságot, hogy okt. 12-én csütörtökön a könyvtár 15,30 – ig lesz nyitva, október 13-án pénteken pedig technikai okok miatt egész nap zárva lesz.




Római Katolikus Egyház Muzslai Plébánia Szentmisék rendje:
40. hét:
Október 2. Hétfő 17,30 Rózsafüzér
18,00 Szentmise
Október 3. Kedd 17,30 Rózsafüzér
18,00 Szentmise
Október 4. Szerda 17,30 Rózsafüzér
18,00 Szentmise
Október 5. Csütörtök 17,30 Rózsafüzér
18,00 Szentmise
Október 6. Péntek 17,30 Rózsafüzér
Október 7. Szombat 17,30 Rózsafüzér
Október 8. Vasárnap 10,20 Rózsafüzér
11,00 Szentmise




2017. november
Muzsla Hegyközség és a Kerbarátok egyesülete ezúton értesíti a helyi szőlő, illetve pince tulajdonosokat, illetve a természetbarátokat, hogy november 25-én szombaton „Őszi hegytakarítás“ címmel nagy hegytakarítást szerveznek, amelynek célja a vízvezeték nyomvonalának kitisztítása.

Kérünk mindenkit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a tisztításban, hgoy ezzel is meggyorsítsuk a víz bevezetését a muzslai szőlőhegy pincéibe. Gyülekezés szombaton reggel 8 órakor a szőlőhegyen a nagy parkolón, a munka pedig 12:00 óráig tart. Kérjük, hogy mindenki hozza magával a következő szerszámok valamelyikét: bozótvágó kézi kasza, motoros fűrész, kézi fűrész, vasvilla. A tervezett program a bokrok kiírtása, útban levő fák eltávolítása. Eső esetén a takarítást egy héttel elhalasztjuk.





A visszajelzések alapján azt tapasztaltuk, hogy a Patria Rádió két augusztusi, Iskolatáska című adását, amely a muzslai Endrődy János Alapiskoláról, valamint fenntartójáról, Muzsla községről szólt, viszonylag kevesen hallgatták a muzslaiak közül. A két adás sugárzási jogát megszereztük a Muzslai Falu TV javára, ezért az Iskolatáska rovat két augusztusi adását megismételjük vasárnap 16 órai kezdettel a Falu TV-ben megismételjük. Arra kérjük polgártársainkat, hogy figyelmesen hallgassák végig a két adást.



A sportszervezet vezetősége értesíti a futballt kedvelő közönséget, hogy November 11-én szombaton 13,30 órai kezdettel a helyi ifjúsági csapat bajnoki mérkőzését nézhetik meg, akik Bánov csapatával mérkőznek meg a helyi futballpályán. November 12-én vasárnak 13,30 órakor a helyi felnőtt csapat bajnoki mérkőzésén szurkolhatnak, akik Szímő felnőtt csapatával mérik össze erejüket.
Minden szurkolót szeretettel vár a vezetőség.



Tájékoztatjuk a község lakosságát, különösen a pincetulajdonosokat a szőlőhegyen, hogy csütörtökön vagy pénteken (november 9, 10-én) elkezdődik a szőlőhegyen a vizvezeték építése. Elkezdődik a tervdokumentáció alapján a nyolcas és a hatos pincesorral. Arra kérjük a pincetulajdonosokat, hogy akinek a majdani vízvezeték útjában van valami eszköze vagy gépe vagy gépkocsija, esetleg mobil épülete, az szabadítsa fel a terepet, hogy a munkagépek végezni tudják a dolgukat. Köszönjük a megértést és a figyelmet!



Értesítjük a lakosságot, hogy november 15-én szerdán 8,00 – 17,00 óráig a régi szeméttelepen gyűjteni fogjuk a zöld hulladékot. Kérjük a lakosságot, hogy a szeméttelepre kizárólag zöld hulladékot vigyenek.



Tisztelt Polgártársaim!

A szombaton lezajlott megyei választás kapcsán engedjék meg, hogy azoknak, akik részt vettek, megköszönjem részvételüket a megyei választáson. A választáson majdnem elértük a 40 százalékos részvételt, ami a megyei választásokhoz képest szokatlanul magas részvételi arány. Egyik legmagasabb volt a Párkányi választási körzetben. Akik a Magyar Közösség Pártja jelöltjeire szavaztak, azoknak mindhármunk nevében szeretném megköszönni az irántunk tanúsított bizalmat és a leadott szavazatokat. Ígérem, hogy továbbra is településünk, Muzsla község illetve tágabb értelemben a Párkányi régió érdekeit szem előtt tartva fogunk tevékenykedni a Nyitra Megyei Önkormányzatban. Köszöném szépen a bizalmukat, a Magyar Közösség Pártja jelöltjeire leadott szavazatukat. A bizalom kötelez!

Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei képviselője, Muzsla polgármestere



A Kertbarátok körének vezetősége értesíti tagságát és a falu lakosságát hogy , a kistraktorral továbbra is végzi a kertek és a szőlőhegyi parcellák szántását. A szolgáltatás igénybevételét kérjük megrendelni Kovács Gyulánál a szervezet pénztárosánál a 758 3294 –es vezetékes telefonszámon, vagy a 0904 877674 – es mobil telefonszámon.



A községi könyvtár dolgozói tisztelettel meghívják községünk lakosságát a helyi könyvtárba Kvitek Marián előadására, ami az I. és II. Világháború idején történt muzslai eseményekre, korabeli történésekre nyújt visszatekintést. Az előadást beszélgetés követi, amelyen a fiatalok és a középkorosztály számára tanulságos visszaemlékezéseket, községünkben élő tanúk élménybeszámolóját hallgathatjuk majd. A rendezvényt, amelyre november 10-én pénteken 16,00 órai kezdettel kerül sor, a Csemadok Muzslai alapszervezetének kiállítása övezi korabeli dokumentumokról . Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
2017. december



Az egészségkárosultak szervezetének vezetősége értesíti tagságát, és a falu lakosságát, hogy december 2-án 15 órai kezdettel tartja a már hagyományos mikulásnapi ünnepségét, a jubilánstagok köszöntésével egybekötve. Az autóbusz minden résztvevő számára biztosítva van 14 órai indulással. Minden tagot szeretettel vár a vezetőség.


A nyugatszlovákiai villamosművek ezennel kéri, valamint felhívja azon ingatlannal rendelkező lakosok figyelmét, kinek ingatlana területén felső, illetve alsó villamos vezetékek futnak, hogy a vezetékek biztonságának és megbízhatóságának érdekében távolítsák el a fák és más növényzet vezetékekhez érő részeit. A szükséges munkálatok elvégzésének végső időpontja 2018. 03.15. Amennyiben ez nem történik meg a meghatározott időpontig, a faágak és a nem kívánatos növényzet eltávolítását elvégzik a villamosművek dolgozói. Az ezen a módon történő faágak illetve növényzet eltávolítása valamint felhasználása, teljes mértékben az ingatlantulajdonos felelőssége. Abban az esetben, ha a munka elvégzéséhez mindenképpen szükséges a villanyvezeték áramtalanítása, kérjük Önöket ezen kérésüket 25 nappal a már említett dátum lejárta előtt jelezzék a 035/645 35 88 as telefonszámon. Ugyanez a felhívás vonatkozik a külső kis és nagyfeszültségű vezetékek védőzónájára is, mely azt jelenti, hogy a fákat és bokrokat mindenki köteles a vezetékek viszonylatában a födtől maximálisan 3 méteres magasságig valamint a vezeték mindkét oldalán 4 m szélességben levágni, kivágni, eltávolítani. Ha a fák megközelítik a vezetékeket a tervezett időponttól számított 25 napon belül lehetséges kérni az áram kikapcsolását a már fent említett telefonszámon. Az időben történő faágak lemetszése jelentős hatást gyakorol a minőségi, és biztonságos villamosenergia ellátásra mindenki számára.


Az érsekújvári NOVOFRUCT vállalat azonnali belépéssel kínál munkát 3 műszakos munkarendbe termelői operátor munkakörbe. Kedvező munkavállalási juttatások, azonnali belépés, fizetés megegyezés alapján. Munkavállalási követelmények:
alapfokú,középfokú végzettség érettségivel, illetve érettségi nélkül. A belépés feltételei: megbízhatóság, önállóság, a 3 műszakos munkabírás képessége. Érdeklődni lehet a 0911/339 251 –es telefonszámon, illetve a senesova@novofruct.sk email címen.


Tájékoztatjuk a község lakosságát, különösen a pincetulajdonosokat a szőlőhegyen, hogy a várható esős idő végett a hegyi víz építésének kivitelezése a csípány alatti résszel fog kezdődni. Kérjük azokat a pincetulajdonosokat, akik tudnak olyan pincéről ami az út alá ér, minél hamarabb, legkésőbb péntekig jöjjenek be a községi hivatalba. Egyúttal értesitünk minden pincetulajdonost., hogy az út melletti fák le lesznek botolva. Köszönjük a megértést és a figyelmet!


Felhívjuk azon polgártársaink figyelmét, akik pótföldet művelnek vagy hasznosítanak mezőgazdasági célra, amelyet az Érsekújvári Járási Földhivatal vagy az Érsekújvári Járási Hivatal földügyi és erdészeti főosztálya határozattal mért ki számukra és a jövőben is szívesen megművelnék vagy hasznosítanák a kimért pótföldet, azok 2018. február 28-ig nyújtsák be kérvényüket az Érsekújvári Járási Hivatal földügyi és erdészeti főosztályára új határozat meghozatal céljából az általuk hasznosított pótföldre. A főosztály dolgozói tájékoztatást nyújtanak a kérvény mellékleteiről és benyújtása módjáról. Amennyiben a kérvényüket nem nyújtják be, 2018. március 1-vel használati joguk a pótföldre törvényből eredően megszűnik. Legyenek tekintettel e közleményre, az érintettek minél hamarabb nyújtsák be kérvényüket a használati jog meghosszabbítására az Érsekújvári Járási Hivatalba.


Dr. Vojcek tudatja a lakossággal hogy december 6-án, 7-én és 8-án nem nem rendel. Helyettesíti őt Dr. Fodor Párkányban.


Értesítjük a falu lakosságát, hogy a községi könyvtárban a nyitvatartási időben, valamint a községi hivatalban félfogadó napokon, megvásárolható a Duna mente madártávlatból cimű könyv 9 euróért, továbbá 2018-as muzslai falinaptár 5 eurós nyomdai költségáron.